Olvashatók ezek a sorok a
Bibliában. De miért is ítélkezik akkor az ember ilyen előszeretettel? Mi
késztet igen sokakat arra, hogy úton útfélen másokkal foglalkozzanak, ahelyett,
hogy a saját portájukat tisztogatnák? Miért esik sok embernek nehezére az, hogy
az utcán közlekedve ne túlsúlyos, vagy beteg embereken köszörüljék a nyelvüket,
vagy éppenséggel a legújabb „barátjukat” tárgyalják ki munkába menet? Miért
érzi úgy minden második ember, hogy ő mindent jobban tud? S miért olyan nehéz a
feltétel nélküli elfogadás, szeretet?
A pszichológiai
megközelítés szerint az ítélkezésnek funkciója van. Jó érzést generál
művelőjében az által, hogy csökkenti a figyelmét a saját életében felmerülő
negatív hatásokról. A pszichológia projekciónak nevezi ezt a jelenséget, ami
egy elhárító mechanizmus és a pszichés egyensúly fenntartásában játszik
szerepet. Az elhárító, vagy védekezési folyamatok tudattalan lelki működések.
Meggátolják az egyént abban, hogy a személyüket negatívan érintő felismeréseket
tegyenek meg.
„A projekció kivetítés. A pszichoanalízis terminológiájában arra vonatkozik,
hogy saját elfogadhatatlan tudattartalmainkat „átruházzuk” valaki másra.” (Mindennapi Pszichológia Magazin)
Tehát a projekciónál másokra
vetíti az egyén mindazt, amit magában nem képes elfogadni és ez által csökkenti
a belső nyomást. Ez természetesen csak időhúzás arra, hogy ne kelljen
szembenézni a problémákkal. Lehet, hogy némileg mentesül a bűntudat alól, de a
helyzete biztosan nem oldódik meg. Orvos
– Tóth Noémi klinikai szakpszichológus összefoglalta,
milyen „látszatelőnnyel” jár az ítélkezés az ítéletalkotó számára. Számos
illúziót elősegít, melyek mind arra szolgálnak, hogy „elfelejtsünk” foglalkozni
a saját frusztrációinkkal.
A láthatatlanság illúziója
Amíg a másik személyre tereljük a témát, addig
nem kell foglalkozni a saját hiányosságokkal, frusztrációkkal. Eltakarva ezzel
a saját hibákat és elfogadhatatlanságunkat.
A bátorság illúziója
Bátor vagyok, mert kimerem mondani a
véleményem… Ez akár igaz is lehetne, ha kérte volna valaki, vagy lett volna
támadási helyzet, ami védelmi funkciót követel.
A felsőbbrendűség illúziója
Aki a másikat leértékeli, azt hiszi, hogy
ezzel automatikusan a másik fölé kerekedik és javít a saját szubjektíven megélt
rangsorbeli helyzetén.
A tökéletesség illúziója
Aki nem képes elfogadni saját hibáit,
indulatait, az kivetíti másokra a környezetében és ezzel próbálja elősegíteni
saját lelkének könnyítését.
A tévedhetetlenség illúziója
Az ítélkező általában kinyilatkoztat, tényeket
közöl, amik nem hordozzák a tévedés lehetőségét. Aki pálcát tör a másik felett,
az általában teljes meggyőződésből teszi, az sem zavarja, ha pusztán
részinformációkon alapul az ítéletalkotása.
A józan ész illúziója
Az ítélkező úgy
gondolja, az ember mindig birtokolja a higgadt, és racionális gondolkodás
képességét, holott miközben ezt hirdeti, csökkenti félelmét a saját érzései
erejével kapcsolatban.
Szóval mielőtt az utcán
sétálgatva épp készülnél megszólni valakit, vagy a délutáni teád mellé a
szomszédod életét szánnád beszélgetési alapnak, hogy Te az ő dolgát is jobban
tudod, gondold végig, miért is okoz neked örömet az, ha ítélkezel? Mi lehet az
a valami, ami miatt magadat látod benne? Mi lehet az a tulajdonságod, félelmed,
amit kivetítesz? Dolgozz magadon és egyre közelebb kerülsz majd a feltétel
nélküli elfogadáshoz. Mert amíg magadat nem tudod tiszta szívből elfogadni és
szeretni, addig másokat sem fogsz tudni igazán. Ha nagyon zavar valami egy
másik emberben, szinte már irritál, gondolkodj el azon, milyen hasonló
tulajdonsággal rendelkezel Te magad. Talán a kulcs közelebb van, mint
gondolnád.
Felhasznált irodalom:
Mindennapi Pszichológia
Magazin: lexikon
Orvos – Tóth Noémi
(2016): Miért szeretünk ítélkezni mások felett? In: Mai Pszicho.
Béndek Andrea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése