2016. május 31., kedd

Hogyan közlekedik a magyar? Avagy embertípusok a tömegközlekedésben.



Gondolom, senkinek sem kell bemutatnom egy hétköznap reggelt, vagy egy késődélutánt a munkából hazafelé a tömegközlekedéseken. Na, már most, éppen ezért sokaknak ismerős lehet majd az a pár tényező, amiről írok ebben a cikkben, és ami azóta szúrja a csőröm, amióta csak használom ezeket az eszközöket. Nem utolsó sorban arra sarkallnak ezek a szituációk, hogy nap, nap után meg kelljen küzdenem a saját benső agresszivitásommal. Hol sikeresen, hol sikertelenül. Ebből is látszik, az élet minden szegmense egy-egy tanítómester.


 
Természetesen mindenki figyelmét szeretném felhívni, hogy akinek nem inge ne vegye magára!


1.    Várakozás a buszra/metróra/villamosra


Igaz, milyen kedves és meghitt pillanat tud lenni, amikor 100 millióan várunk arra a bizonyos tömegközlekedési eszközre és mindenki le akar ülni?! Hozzá teszem nem is ezzel van a baj. Szerintem a legtöbbünk ülni szeretne. Inkább a kivitelezés az, ami sokszor bicskanyitogató. Mindenki igyekszik belőni az ajtókat. Tiszta sor, minél hamarabb felszállsz, annál nagyobb az esélyed a helyfoglalóban. Viszont amikor már valaki beáll a várható ajtónyitás helyére, NEM ÁLLOK BELE A SZÁJÁBA!!! Természetesen oda állhatok mellé, de csak is az aurája tiszteletben tartásával. Mellé és nem rá! 


2.      Figyelmetlen önzőség


Itt a várva várt pillanat. Megérkezett az épp számunkra aktuális eszköz. Az ügyes „ajtóbelövők” elsőként felszállnak, és mi történik, na, mi?!?!?! Megállnak az ajtó kellős közepén, egyből a bejáratnál. Igen, elégedett ábrázattal felszállnak elsőként és elmondhatatlanul hidegen hagyják őket, ami onnantól körülöttük történik. Igaz, hogy a pl. metró közepe teljesen üres, mégis úgy kell harcolnod azért, hogy felszállj, mintha az életedért küzdenél. 2. tanulság: azért, mert volt valaki, aki olyan ügyes, hogy elsőként felszálljon, attól még a többieket is fel kell engedni. 


3.      Sorfal


Egy újabb szívet dobogtató pillanat, amikor leszállsz, sietni szeretnél és 4-en 5-en sorfalat állva beszélgetnek és sétálgatnak előtted. Ki akarnád kerülni őket?!?! Ugyan már, esélytelen, hát nem látod, hogy ők nem sietnek?!?! Ráadásul valami nagyon fontos megbeszélnivalójuk van a tömeg kellős közepén. Attól még, hogy Te nem sietsz, más lehet, hogy igen. Amikor van rá lehetőséged, próbálj lehúzódni, hogy más is elférjen.



4.      Jobbkéz-szabály a mozgólépcsőn


Az előző ponthoz szorosan kapcsolódik, hogy a mozgólépcsőkön tarts jobbra. Hozzá teszem ez még a metrókban is fel van tüntetve. Igazán praktikus. Te kényelmesen utazol, míg, aki siet, az is jól jár.


5.      Add át a helyedet!


Ez a bekezdés nem is pont azokról szól, akiknek át kell adni a helyünket (jogosan), hanem inkább azokról, akiknek nem feltétlenül. Elég szürreális látvány, amikor is az idős Hölgyek/Urak fiatalokat megszégyenítő módon futnak a tömegközlekedési eszköz után, majd amikor felszálltak, föléd állnak köhécselni, célozván igényt tartanak az ülőhelyre… Ezt inkább nem kommentálnám. De a legmegdöbbentőbb, amit eddig láttam, hogy egy kisiskolás gyermeket képes volt azzal a szöveggel felállítani egy középkorú hölgy (kb 40es), hogy nekem jobban kell a hely, mert idősebb vagyok… Úgy sincs ott az anyja, apja annak a gyereknek, hogy kiálljanak érte. Szép, mondhatom. Természetesen, vannak olyan helyzetek is, amikor kutya kötelességünk felállni a helyünkről és átadni másoknak!!!


6.      Mondjuk ki, büdös emberek


Szerintem ezt a pontot, nem igazán kell kifejtenem. Sajnos nem ritka, hogy szörnyű és gyomorforgató pillanatokat éljünk át a tömegközlekedési eszközökön. Akinek van rá lehetősége TISZTÁLKODJON!!! Jót tesz vele magának és a környezetének is.


7.      Ellenőri igazságtalanságok


Végezetül pedig a hőn szeretett ellenőreink igazságtalanságairól szólnék. A jegyek-és bérletek ellenőrzéseikor miért kell megkülönböztetni?!?!?! Nem minden egyes tömegközlekedést használó személyre ugyanazok a szabályok érvényesek? Mélységesen elszomorít, mikor az látom (rendszeresen), hogy például kisiskolás gyermekeket szadiznak perceken keresztül, mások mellett pedig szó nélkül képesek elmenni, mert félnek tőlük. Nevetséges és felháborító!!!




Ezek a sorok már régóta kikívánkoznak belőlem. Szerintem sokunkat érintenek a fent említett helyzetek. Próbáljunk meg figyelni egymásra. Higgyétek el, sok kis apróság teszi szebbé a mindennapjainkat és ezáltal az életünket.
Sok kicsi tesz ki egy egészet. Az egész, pedig mi vagyunk. Próbáljunk közösen tenni a szebb jövőért!









Béndek Andrea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése